2025. június 8.   -  Pünkösdvasárnap

1.    Ma a 9 órai szentmisén járulnak felkészült fiataljaink a bérmálás szentségéhez. Imádkozzunk értük!

Teljes búcsút nyerhet az a hívő a szokásos feltételek mellett, aki a mai napon, Pünkösd ünnepén egy templomban vagy kápolnában részt vesz a Veni Creator himnusz ünnepélyes éneklésében vagy elmondásában.

A mai nappal befejeződik a húsvéti idő. Évközi 10. hét következik.

A pünkösdi búcsú megnyitása a 9 órai szentmise után van az agoránál.  A programok a plakáton olvashatók.

2.    9-én, hétfőn a Boldogságos Szűz Máriára, az Egyház anyjára emlékezünk; délelőtt 11-kor a kápolnában, a templomban pedig - szokás szerint - délután 4 órakor lesz szentmise, utána a hősi emlékműnél emlékezünk meg hősi halottainkról.  

3.    11-én, szerdán Szent Barnabás apostolra emlékezünk. Délelőtt 10 órátóla Kolping család összejövetele lesz a plébánián.

4.    Június 12. csütörtök a mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap ünnepe.

5.    13-án, pénteken páduai Szent Antalra emlékezünk. Ez a nap István atya szentelési évfordulója. A szentmisében hálát adunk apapság kegyelméért, utána koccintás az átjáróban (sós-édes süteményt kérünk), majd felnőtt katekézis lesz a plébánián.

6.    Jövő vasárnap, június 15-én Szentháromság vasárnapja. A 9 órai szentmise tanévzáró szentmise. Hálát adunk a tanév kegyelmeiért.

7.    Plébániánk családi napja Szent László ünnepéhez kapcsolódóan 21-én, szombaton lesz, fél 1-től várjuk a kedves testvéreket ebédre és a szokásos délutáni programokra a közösségi házba. Süteményt lehet hozni.

8.    Úrnapjára (jún. 22.)szeretnénk az oltárok előtt virágszőnyeget készíteni ebben az évben is. Reggel 6 órától várjuk családokat, közösségeket virágszőnyeg készítésére. Virágszirmok gyűjtését is kérjük.

9.    A hittantáborba 22-én, vasárnap délután 5 órára kell megérkezni. Még várjuk a jelentkezőket.