2026. július 26.  -  évközi 17. vasárnap,

a nagyszülők és idősek világnapja

 

1.     A mai napon az Egyház vezetői arra kérik az egyházmegyei közösségeket, hogy fordítsanak különös figyelmet azokra, akik egyedül élnek, akik idősotthonokban, kórházakban vagy más, gondozást biztosító intézményekben töltik napjaikat, akiket senki sem látogat. Ezt a szolgálatot terjesszék ki az év többi napjaira is.

2.     Szerda, július 29-e Szent Márta, Mária és Lázár emléknapja.

3.     Július 31-én, pénteken Loyolai Szent Ignác emléknapja. Este nem lesz szentmise - hacsak nem sikerül helyettest találni.

4.     Augusztus 1. szombat Liguori Szent Alfonz emléknapja, 17 órától – szokás szerint – szentségimádás lesz.

5.     Augusztus 2-án, jövő vasárnap a délelőtt 11 órai szentmise – helyettes hiányában – elmarad! Délután fél 5-től rózsafüzér titokcsere lesz elmélkedésekkel.

6.     Augusztus 4. kedd Vianney Szent János Mária áldozópap emléknapja.

7.     Augusztus 5-én, szerdán Szűz Mária római főtemplomának felszentelésére emlékezünk (Havas Boldogasszony); délelőtt 11-kor lesz szentmise a Szent Anna réten a kápolnában, este pedig a templomban.

8.     Már most hirdetjük, hogy augusztus 15, csütörtök Szűz Mária mennybemenetele (Nagyboldogasszony) parancsolt ünnepe. Szentmisék 9-kor és este 6 órakor lesznek. A Szent Anna-réten a kápolnában pedig 11 órakor lesz a mise.

9.     Az újságokat és folyóiratokat is figyelmetekbe ajánlom.

10.A nyár folyamán a plébánián  az iroda zárva, csak ügyeletet tartunk. Kérem, hogy e-mailben jelezzék - vagy a szentmisék kapcsán -, ha valaki ügyet szeretne intézni.

11.A közösségi ház hirdetése: Rejtélyek a Föld körül címmel alkotó- és drámatábort szerveznek 7-11 éveseknek augusztus 3-7-ig. Részletek a közösségi ház honlapján.